Egy hét Skandináviában

Helsinkibe kettő körül érkeztünk és a kompunk megint 19.30-kor indult Tallinba, vagyis kb. 5 óránk volt. Bár féltem, hogy ez semmire sem elég, ugyanakkor azt is gondoltam, hogy Helsinki nem is érdekes. Mindkettőben csalódtam: Helsinke megint egy város, amibe beleszerettem.

Egyébként felületes szemlélőnek talán szürkének, szocreálnak tűnhet. Túl széles útjai, unalmas és hatalmas épületei, tágas terei, szélfútta utcái akár el is idegeníthetnék az embert, de ha közel mész, óriási zöld parkokat, bájos apróságokat, méltóságteljes vallási kegyhelyeket, sugárutakat, kávéházakat, modern, de emberközpontú tereket, fiatalos, vicces dolgokat láthatsz. 

Mondtam is Marcinak, hogy ha én vagyok valahol, akkor azt nagyon megszeretem, és azt hiszem, hogy ami ezután jön, az fel sem érhet azzal a hellyel, ahol éppen vagyok. Aztán az újat is nagyon gyorsan megszeretem, és megint úgy érzem, hogy ez a világok legjobbika. A rajongásom Helsinkiért már az első napon feléledt, pedig a szél itt fújt a legjobban, és továbbra is nagyon hideg volt.

Hogy jutottunk Helsinkibe? Busszal kb. két óra alatt. A két jegy 9,4 euróba került oda (ugyanennyi vissza is). (Csak emlékeztetőül a transzfer 320 korona, vagyis 32 euro volt Stockholmba...)

A Kampira érkeztünk, és továbbra is gyalog közlekedtünk, de előbb megebédeltünk a bevásárlóközpont egyik éttermében (mexikói). A programunk: a Csend temploma - a Sziklatemplom - a Sibelius-emlékmű - a Régi templom - a Rossz fiú és a kompkikötő volt.

A Csend kápolnája ingyenes, és bár nincs abszolút csend, nem hallod a véred zubogását, de a füled azért zúgni fog. Jó meditációra, és az utca zaja egyáltalán nem hallatszik be. Kb. hárman voltunk bent, tényleg meg lehet benne pihenni, és egyébként is szuper szép épület.

A Sziklatemplomban fizetni kellett 3-3 eurót, nekem nem is igazán tetszett, de Marcinak igen. Ez bizony tele volt turistával, elmélyülni lehetetlen. A Sibelius emlékmű szép helyen van, és végül is elég jól néz ki, bár népszerű, de lehet találni nyugodt pillanatokat is.

A Sibelius emlékműnél megtaláltuk az út lehetséges csúcspontját a Regattát. Ha erre jársz, ne hagyd ki. Egyrészt nagyon cuki, tele van fiatalokkal, és iszonyú finom sütit ehetsz ott, Marci ki is adta az utasítást, hogy ilyet kell sütnöm, remélem, egyszer sikerül! Nagyon fújt a szél, és az icipici házban egy ülőhely sem volt, így kint ültünk le, de egyértelműen megérte.

Továbbhaladva egy szép, de valamiért arisztokratikusan zárt pravoszláv temetőt találtunk, és mellette a kerten kívül titokzatos sírokat. Elhaladtunk a Kampi felett, és egy téren megint egy érdekes épületbe ütköztünk: meeting point volt a neve, tele volt nagyon édes szobrocskákkal, az egész elég abszurdnak, de nagyon kedvesnek tűnt. Megtaláltuk a régi templomot, és egy kis pihenés után indultunk tovább. A kikötő előtt még találtunk egy bolhapiacot is. Végül bevásároltunk szendvicseket, csokit, vizet (9,69 euro), hogy ne halljunk éhen a kompon és Tallinban. Láttuk a Bad boyt is, amit azinban elköltöztettek eredeti helyéről.

Az új terminálon szálltunk kompra, ami egyszerűen lenyűgöző volt hatalmas üvegfelületével. De egyébként is a kikötő negyed új, már álló és még épülő létesítményei egyértelművé tették, hogy Helsinki modern, de élhető, környezet-, kultúra- és emberközpontú város, nem csalódtunk benne itt sem.

A kétórás kompút alatt eszünk ágában se volt kimerészkedni a fedélzetre, csak bent sörözgettünk a szokásos áron (6 euro): elég volt a szélből! Egyébként ez az út relatíve drága volt 82 euró oda-vissza kettőnknek, vagyis egy útra majdnem ugyanannyi, mint a kabinos, egész éjszakás út. 1/2 10 körül még világosban szálltunk le Tallinban.